1edül

Az vajon rossz, hogy néha nagyon szeretek egyedül lenni? De annyira, hogy nem válaszolok a kopogásra, telefonra, üzenetekre, csak ülök és gondolkozom...
Azt hiszem, nincs ezzel semmi baj, hiszen nem minden nap csinálom :) De néha kifejezetten jólesik. Feltölt. Megnyugtat. Erősít.
Mindenkinek kellene időt fordítania magára. Mindenki sokkal boldogabb lenne, ha nem azon őrlődne, mit kell tennie azért, hogy ez vagy az az ember elfogadja. Mert ehhez az első lépés - és nem a legkönnyebb - saját maga elfogadása. Anélkül nem megy. Semmi sem.
Persze, könnyen beszélek én. Legalább az elméleti részig eljutottam. A gyakorlathoz nagyobb rendszer kellene az életembe. Rendszer kell.
Ha valaki panaszkodik nekem, hogy nem tud felejteni, mindig azt mondom, próbáljon ne a múltban élni. Viszont nap mint nap találkozom szembe azzal, milyen tökéletlen is vagyok. Mert én sem tudok teljesen elrugaszkodni sohasem. Mindig az előző pasiba vagyok szerelmes, mindig az előző munkahely volt a jobb, az első cipő, amit megvettem volna ha megtehetem, a fősuli első éve, a kolis élet is csak régen tetszett... Miért nem tudunk a jelenben élni? Van egyáltalán jelen? Vagy ami velünk történik, az a múlt feldolgozása és a jövő előkészítése? De akkor mi a jelen? Én jelenleg magányos vagyok, de tegnap nem voltam és holnap sem leszek az. És az általános életérzésem nem a magányosság érzete. Akkor miért is van jelen? Csak azért, hogy lehessen múlt és jövő?
Azt hiszem, ezt túlgondoltam. Abba is hagyom, mielőtt az történik, hogy magam sem értem, miket írtam. :)
De a lényeg, hogy ha minden igaz, megyünk ma strandra. Jobb is, mert lassan kikopik az amúgy is halvány barnaság a bőrömből, amit nagy izzadva egy nyár alatt összeszedtem. :)
Erről jut eszembe, legközelebb elmesélem, miért is lettem hahópihe :)