bored...

Az egész úgy kezdődött, hogy nagy elánnal belevágtam a hétbe... Bementem dolgozni abban a hitben, hogy majd egész héten lesz munkám, ám a nap végén kiderült, hogy ez nem így van. Ezen a héten nincs több... És nyakamba szakadt a fizetetlen szabadidő az összes súlyával.

Kedden fölkeltem, és szobatársammal nagy egyetértésben sikeresen kitakarítottuk a szobát. Estére elfáradtam, és úgy éreztem, nem is volt fölösleges a nap.

Viszont ma is fel kellett kelni... Senkit nem találtam, aki itt van és el lehet menni vele legalább kávézni, mert aki itt van, az vagy dolgozik, vagy nem jó fej. Lényeg, hogy egyikkel sem kávézol...

Aztán takarítottam tovább két rosszullét között, és nincs már piszkos ruhám sem. Ami nagyon hasznos. De ez a ma este.... Jujjjjj, de rossz semmit se csinálni... Úgyhogy jöttem panaszkodni. Aztán rájöttem, hogy tiszta hülye vagyok. Mert ma hívtak randizni, hívtak bulizni, csak olyan emberek, akikhez nem annyira volt kedvem. Most már kicsit bánom... Na de nem nagyon :)

Holnap meglátogatom kedves rég nem látott barátnőmet és a pici fiát, megveszem a vonatjegyet és pénteken irány hazaaaa :))) Azért csütörtök estére még várom az ötleteket!

Chow chow :)

Igazából sosem volt olyan jó kapcsolatom a kutyákkal, mint a macskákkal. De most valami megmagyarázhatatlan dolog történik velem. Akarok egy chow chow-t. Beleszerettem. Gyönyörűbb és intelligensebb teremtménnyel én eddig még nem találkoztam. A termete, a szőre, a színe, a pofija.. egyszerűen mesébeillő... Ja, és kék a nyelve, bár nem ez a szerelem igazi oka :) De ettől is különleges!!! :P


Eddig úgy gondoltam, hogy ha egyszer olyan környezetbe kerülök, ahol megengedhető az állattartás és nem számít kínzásnak, biztosan macskám lesz. De most megragadott ez a szépség, ráadásul tegnap találkoztam egy pár hónapos kiadással és odajött hozzám (kétszer is), megnyalogatta az ujjamat és el sem akart menni. Nekem eddig nem is volt ennyire pozitív kutyás élményem. :) Gyerekkorom óta mindig volt kutyánk, de mindig jobban hallgattak a bátyámra, engem a macskák szedtek szét, és őket imádtam. Azonban az elmúlt három hónapban láttam négy chow chow-t, és mindegyik elragadó volt. Nem értem...
De ez a jövő titka. Ki tudja, mikor lesz saját kertes házam... :D
Egyelőre arról szól az életem, hogy napról napra jobban gyűlölök kollégiumban lakni, és az első adandó alkalommal megyek innét bárhova. Bárhova, ahol nincsenek rosszindulatú emberek. Hmm... lehet, hogy kutyafarmon fogok megöregedni, mint BB? :)

The beach (A part)

Elkéstem, tudom. Ennyire vagyok hűséges. :D Viszont megnéztem egy filmet, ami átugrott a mai napra. Sorry. Asszem nekem megérte. Megint rájöttem, hogy az élet csak valaminek a hajszolása, amit akkor veszítesz el igazán, amikor úgy érzed, elérted. Egy nagy lószar az egész. Nem is értem, de nem is akarom. Addig jó.

Vannak szép pillanatok, meg vannak gyönyörűek. Vannak csúnyák és még csúnyábbak. Az ember elesik, fölkel, lezuhan, földet ér, fölkel. Miről szól még? Küzd azért, hogy jobb legyen, mint volt, aztán küzd az ellen, hogy rosszabb legyen, mint a másiké. Bárcsak ez a gondolat csak az én fejemben lenne, és bárcsak az a 2 pohár bor tenné, ami a film közben elfogyott. Nem tudom. Szeretek élni, mert szeretem a pozitív oldalát nézni. De ha őszinte akarok lenni, akkor azt látom, hogy a legtöbb ember nem ezt teszi, és lehet, hogy nekik van igazuk. De vajon mi a helyes? Szerintem a helyes az, hogy azt teszed, amit érzel. Szerintük az, ha azt teszed, ami logikus és jó. Ami általában jó. De kinek? Ki az általában? Lehet, hogy a filozófia értelmetlen, de lehet, hogy ezt azok mondják, akik nem akarnak szembesülni a gondolataikkal. Én nem tudom, hogyan gondolkoznak mások, pedig nem egy emberrel folytattam eddig eszmecserét. Mindenki másképp gondolkozik, de ebben sem vagyok biztos. Szóval a lényeg, hogy határozott vagyok. De ismerek magamnál határozatlanabbat :D

Elég lesz úgy gondolom.

Artemis...

Huhhh, ez hosszú nap volt. Egyik barátnő után jött a másik majd mentem találkozni a harmadikkal, negyedikkel és végül elmentem egy rockénekes ismerősöm próbájára. Csöppet elfáradtam és a hallásom sem a régi :D De jól nyomják a srácok!
Ígéretemet betartva csak azért ugrottam be, hogy leírjam a Hahópihe történetét. De nem írom le mégse. Legyen az elég, hogy fehérbőrű vagyok (elég rendesen), és egy kedves szituációban egy számomra kedves ember így szólított. Aztán meg mindig. És nagyon szerettem. Mármint azt, hogy így szólított, na...
Mára ennyi, tudom, hogy elég silány, de álmos vagyok és a szobatársam is itt durmol mellettem. Holnap megpróbálok kitartóbb lenni.
Nyugodalmas jó éjszakát minden kedvesnek!

1edül

Az vajon rossz, hogy néha nagyon szeretek egyedül lenni? De annyira, hogy nem válaszolok a kopogásra, telefonra, üzenetekre, csak ülök és gondolkozom...
Azt hiszem, nincs ezzel semmi baj, hiszen nem minden nap csinálom :) De néha kifejezetten jólesik. Feltölt. Megnyugtat. Erősít.
Mindenkinek kellene időt fordítania magára. Mindenki sokkal boldogabb lenne, ha nem azon őrlődne, mit kell tennie azért, hogy ez vagy az az ember elfogadja. Mert ehhez az első lépés - és nem a legkönnyebb - saját maga elfogadása. Anélkül nem megy. Semmi sem.
Persze, könnyen beszélek én. Legalább az elméleti részig eljutottam. A gyakorlathoz nagyobb rendszer kellene az életembe. Rendszer kell.
Ha valaki panaszkodik nekem, hogy nem tud felejteni, mindig azt mondom, próbáljon ne a múltban élni. Viszont nap mint nap találkozom szembe azzal, milyen tökéletlen is vagyok. Mert én sem tudok teljesen elrugaszkodni sohasem. Mindig az előző pasiba vagyok szerelmes, mindig az előző munkahely volt a jobb, az első cipő, amit megvettem volna ha megtehetem, a fősuli első éve, a kolis élet is csak régen tetszett... Miért nem tudunk a jelenben élni? Van egyáltalán jelen? Vagy ami velünk történik, az a múlt feldolgozása és a jövő előkészítése? De akkor mi a jelen? Én jelenleg magányos vagyok, de tegnap nem voltam és holnap sem leszek az. És az általános életérzésem nem a magányosság érzete. Akkor miért is van jelen? Csak azért, hogy lehessen múlt és jövő?
Azt hiszem, ezt túlgondoltam. Abba is hagyom, mielőtt az történik, hogy magam sem értem, miket írtam. :)
De a lényeg, hogy ha minden igaz, megyünk ma strandra. Jobb is, mert lassan kikopik az amúgy is halvány barnaság a bőrömből, amit nagy izzadva egy nyár alatt összeszedtem. :)
Erről jut eszembe, legközelebb elmesélem, miért is lettem hahópihe :)

having fun

Az történt, hogy tegnap rögtönöztünk egy jó kis bulit. Aki ismer, az nem lepődik meg...
Nagyon tetszett, hogy az utolsó pillanatig a társaság fele még nem döntötte el, elindul-e táncikálni, de végül mindenki eljött és szuperjó volt.
Megint rájöttem, miért szeretem a cha-cha-chát. Jók ott az emberek, jó korosztály és jó zene. Bár ezen kedves barátaim között keményen megoszlanak a vélemények. Mégis mindenki jól érzi magát, ha eljutnak odáig :) Sikeresen belebotlottam egy kis legénybúcsúba, nagyon jófejek voltak a srácok, csak az lepett meg kicsit, hogy házasodni készülő új barátom a végén randira hívott. Szóval inkább nem kezdek megint a férfiak szidásába. Biztos csak az alkohol hatása volt amúgy is...
Na, de a lényeg, hogy jól kikapcsolódtunk mindannyian és ma egész nap nagyon kellemes beszélgetést folytattam egy barátnőmmel. Amolyan ki mindennel trécselés volt, és nagyon jól esett. Érdekes a kollégiumi élet. Bár lassan elég lesz belőle :) Csak még azt nem tudom, hogyan szabadulok a rabságból... Majd mindent a maga idejében.

Elmúlt a tegnapi rossz érzésem. Jól vagyok és szeretek jól lenni. ;)

Rábeszélve.

Mindenki örülhet, jól rá vagyok beszélve a blogírásra én is. Ez tényleg nagy család lesz ha így folytatjuk.
Na de én egyelőre még nem árulom ám el, hogy vagyok. Csak írkálok egy keveset.
Durván szép pillanatot élek meg. Kint hétágra süt a nap és fúj a szél, a fák csak úgy hajlonganak előtte. Valakik bográcsost készítenek a kertben, és a viharka idehozza az összes illatot. Azt hiszem éhes vagyok. Ilyen még nem volt...
Tegnap este megint rájöttem, hogy nem ismerek olyan férfit, aki férfiasan tud viselkedni egy olyan helyzetben, ami igenis férfit kíván. Rosszul vagyok ettől és kívánom vissza az emancipanci előtti időszakot. Engem vajon megkérdezett valaki a bölcsőben, hogy szeretnék-e szerepet cserélni férfitársaimmal? Ha igen, akkor csak azért nem tiltakoztam hevesen, mert nem tudtam még beszélni. Eszméletlen. Nő akarok lenni, és férfiakkal akarok ismerkedni. És ez biztos. Nem az én dolgom az udvarlás. Felejtsétek el. A végén még én veszek virágot...
Azt hiszem kicsit megbántottak. Egye fene. Lassan megszokom.
Hogy mindenki értse, arról beszélek, hogy a huszadik század átkának tartom azt, hogy a férfiak egyre inkább nőiesednek, nem vállalnak felelősséget, nem hoznak meg még egyszerűbb döntéseket sem, kéretik magukat és nem kommunikálnak. Igen, igen, jól érzitek: ezek mintha a nőkre írt tulajdonságok lennének. Voltak. Valamikor. Vagy csak én vagyok szerencsétlen. Na de akkor nagyon...